2014. március 25., kedd

4. Szentségeink - a keresztség


A szentség máig érvényes meghatározása Augustinustól ered: „Amint az Ige az elemekhez társul, létrejön a szentség.”
Szentségeink titokzatos módon teremtenek kapcsolatot Isten és ember között.
1.      Jézus Krisztus rendelte, hogy éljünk vele,
2.      látható jele van,
3.  az üdvösség (az emberi természetet átjáró bűn következményeitől való megszabadulás) ígérete fűződik hozzá.
Két szentségünk van: a keresztség és az úrvacsora.
(A római katolikusok hét szentsége: keresztség, bűnbocsánat, eukarisztia, bérmálás, házasság, betegek kenete, papi hivatás)
A szentségek Isten ajándékai. Nem a mi cselekedeteink, hanem egyedül Isten kegyelme hat bennük. Az ember sem hozzátenni, sem elvenni nem tud belőle.

Keresztség – az egyetlen ökumenikus szentség
A keresztség nem egyszerűen víz, hanem Isten parancsolatával elrendelt és Isten igéjével együtt használt víz. A víz használata arra emlékeztet, hogy a keresztség által Isten megtisztít a bűntől, és új életet ad.
„.............., Jézus rendelése szerint megkeresztellek az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.”
Mt 28,18–20 és Mk 16,16
1.      Mt 28,18: Jézus így szólt
2.      víz
3.      Mk 16,16: Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül
A Biblia a keresztségről: Jn 3,5 Csel 2,38–41. 8,12. 8,36–38. 10,47–48. 16,33. 19,5. Róm 6,3–4 Gal 3,27 Ef 5.26 Kol 2,12 Tit 3,4–7 1Pt 3,20–21.

Élővízben kereszteljetek az Atya és Fiú és Szentlélek nevére, ha nem áll rendelkezésre élő víz, keresztelj más vízben; ha lehet hidegben, ha nem, melegben. Ha egyik sem áll rendelkezésre, háromszor önts vizet a fejre, az Atya és Fiú és Szentlélek nevére. A keresztelendő és a keresztelő böjtöljön a keresztelés előtt, ha lehetséges, a többiek is; a keresztelendőnek hagyd meg, hogy előzőleg egy, vagy két napig böjtöljön. (Didakhé VII. 1b–4)

Luther állítólag az íróasztalába véste a mondatot: Meg vagyok keresztelvek! Amikor nagyon maga alatt volt, ránézett erre a mondatra; ettől máris jobban érezte magát, ez a gondolat segített neki talpra állni. Mitől vált számára ennyire fontossá egy olyan esemény, amelyre nem is volt képes visszaemlékezni? Attól, hogy az volt számára a fontos, akihez a keresztelés kapcsolta: Jézus Krisztus.

Házi feladat: válassz ki egy zsoltárt, ami a Te imádságod lehet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése