4. Jézus csodái

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. (Zsid 13,8)

Jézus beteget gyógyít a Betesda fürdőnél (Jn 5,2–9)

Jézus ismeri az emberileg reménytelen helyzetben lévő ember állapotát, és mellé áll.

A történetben szereplő férfi, bár emberileg reménytelen volt a helyzete, mégis ott volt a betegek között, mert meg akart gyógyulni. 38 éve nem adta fel. A gyógyuláshoz azonban kevés volt az ő akarata. Mint ahogy a mi akaratunk is kevés, a pozitív gondolkodás is kevés, a kitartás is kevés. Minden hiába. De minket is meggyógyíthat az Úr kiáradó szeretete, mint egykor azt az embert. Ha elkezdünk engedelmeskedni Jézusnak, mi is megtapasztalhatjuk, hogy parancsának teljesítéséhez ugyanúgy biztosítja a feltételeket, lehetővé teszi a lehetetlennek látszót, mint akkor. Fogadjuk meg Jézus szavát, cselekedjünk mi is aszerint.

Tíz leprás meggyógyítása (Lk 17,11–19)

„Meg vagyok győződve róla, hogy mind a tíz hálás volt! Szinte látom, amint megkapják a papi igazolást, örvendeznek, hálálkodnak. Jézus neve is elhangozhatott. Összevissza beszélnek örömükben:

-        Mehetek haza!

-        Folytathatom az üzletemet, cserzővarga voltam!

-        Végre felöltözhetek rendesen, levethetem rongyaimat!

-        Lemoshatom magam a Jordán vizében!

-        Most már kereshetek magamnak feleséget – mondja egy fiatalabb.

-        Újra láthatom anyámat, testvéreimet!

-        Továbbképezhetem magam a rabbi-iskolában!

            Bizonyára hálás szívvel lelkendeznek, integetnek egymásnak: – Ugye meglátogatsz? – így írnám meg novellában.

            Nem a hála hiányzott belőlük, ezt szeretném hangsúlyozni! Csak éppen a tíz közül egyetlen egy volt, aki gyakorolta a hálát. Egy volt, aki a hálát »lefordította« cselekedetté.” (Váltsuk tettekre a hálánkat!; in: Gyökössy Endre: Jöjj!)

Weöres Sándor: Ima

Köszöntelek a folyók zúgásával,
a felhő-arcú hegyekkel, a hegy-forma fellegekkel,
a gong-alakú csillagokkal,
köszöntlek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,
és végül az ámulatos nap-ragyogással:
mind a tiéd! valamennyiben itt vagy,
akkor is, ha szenderegsz, és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanúl
s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra
kerek pajzsaidat, eleven mezőn és rideg mérföldköveken heverőket,
egyszerüségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,
miket állandó ittlétük miatt
oly könnyen, szűntelenűl feledünk.

Jézus meggyógyít két vakot (Mt 9,27–31)

Vakok vagyunk:

            nem látjuk meg az Isten csodáit

            nem látjuk meg a szolgálat lehetőségeit

            …

            Könyörülj rajtunk Dávidnak fia!

Jézus lecsendesíti a tengert (Mt 8,23–27)

Van, hogy a mi életünket is elborítják a hullámok, Van, hogy úgy érezzük, a bajban Jézus magunkra hagyott és elment aludni.

Lábnyomok (Ismeretlen szerző után németből fordította Túrmezei Erzsébet)

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
Két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy ő mindig ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen, ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
„Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem, Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
mindennap ott leszel velem.

S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma látszik
ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?”

Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:
„Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért láttad csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!”

Jézus a tengeren jár (Mt 14,22–33)

 „Nincs félelmetesebb a félelemnél. Első számú ellenségünk, minden ideg- és lelki betegség alapja, vagy következménye. Természetfölöttien természetes, hogy a Szentírásban éppen háromszázhatvanöt helyen hangzik el valamiképpen Isten felől – az ember felé: ne féljen. Valóban, naponként szükségünk van erre a bátorításra. […]

A félelmek félelmét 1940-ben a már elsötétített bécsi pályaudvar külső peronján éltem át. Svájcba készültem, hosszú időre, továbbtanulni. A másik pályaudvarra kellett volna átmennem, hogy tovább utazhassak. Egy sötét oszlop tövében letettem koffereimet és taxi után néztem; integettem kiabáltam, amennyiben abban az elsötétítésben lehetett s ide-oda szaladgáltam. Közben vissza-visszanéztem csomagjaimra. Egy ilyen pillanatban estem pánikba, mert azok egytől egyig eltűntek. Ott álltam földbe gyökerezett lábbal két ország között egy harmadik pályaudvarán – minden nélkül. Rémülten futkosni kezdtem oszloptól oszlopig … most mi lesz – mi lesz velem? Fél percig, vagy tízig, ki tudja meddig, amikor megállt mellettem egy taxi s kiszólt belőle a vezető: Mit szaladgál, szálljon már be a csomagjaihoz és mehetünk. Tudja, azóta ha félek, kapkodok valamiért szorongva – gyakran hallom bécsi dialektusban szólni hozzám az Istent: Mit szaladgálsz? – csomagjaid már nálam vannak.” (Gyökössy Endre: Mai példázatok)

Csodálatos halfogás (Lk 5,1–11)

„Eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” – Sokat gondolkodtam azon, ki és mikor, milyen helyzetben mondhat ilyet? Talán, aki tud Istenről, de nem szeretné, ha élete minden szeletét látná? Aki olyat szeretne tenni, amiről tudja, hogy Istennek nem tetszik? De ha már megtapasztaltuk személyes jelenlétét, rendkívüli vagy hétköznapi csodáit, s Péterrel együtt rádöbbenünk bűnösségünkre, nekünk is szól: Ne félj!

Lázár feltámasztása (Jn 11,1–44)

Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?

Lackfi János:

Követelő

Adjon az Isten
fogkefét,
flexibilis nyél,
lágy pihék,
árva kezemre
krémeket,
tőlük a bőröm
selymesebb,
a hónom alá
illatot,
ne érezzék, ha
izzadok,
halogén izzót,
vakuljak,
egy Ferrarit, hogy
vaduljak,
adj horoszkópot,
mit tegyek,
ne csak mászkáljak,
mint legyek,
minden kérdésre
van válasz,
előre gyártva,
most válassz!
Adjon egy wellness
hétvégét,
a világ vége
ráér még,
ha meg nem adja,
nem Isten,
adjon, nem baj, ha
nem is kell.

Ötezer ember megvendégelése (Mt 14,13–21. Jn 6,1–15)

János „evangélista olyan körülményeket és részleteket hoz elő, melyek ezt az eseményt igazi jelentőségének fényében mutatják: a páskaünnep közelségével az Egyiptomból való kivonulásra és a mannával való tápláltatásra emlékeztet, egy olyan csodát elevenít fel, amely a zsidó váradalom szerint a Messiás napjaiban megismétlődik.” (Biblia magyarázó jegyzetekkel)

Szereptévesztés. Gyakran saját erőnkből akarunk helyreállítani megromlott kapcsolatokat, ahelyett, hogy imádkoznánk; az éhezőkért imádkozunk, ahelyett, hogy magunk segítenénk rajtuk. Jézus nekünk, mai tanítványainak is ugyanazt mondja, mint egykor: Ti adjatok nekik enni! És ha mi is átadjuk neki, amink van, ugyanúgy az ő áldása fogja kísérni a mi szolgálatunkat is, mint egykor a tanítványokét.

Még egyszer a csodákról; előretekintve

„A megváltás iskolájának első állomása a csoda, a második – a szenvedés-történet tanúsága szerint – a földi valóság súlyának maradéktalan vállalása, s a harmadik – és legfőbb – a hit rejtett csodája, a valódi csoda, mely minden tapasztalást fölülmúl. Ez a rend – kimondatlanul – elemi erővel dolgozik az Evangéliumban, s nemcsak élesen megkülönbözteti mindenfajta legendától, hanem valamiféle hiperrealitás a természetfölötti valóság erejét kölcsönzi neki.

»Sokan hittek benne, mert látták az általa művelt csodákat.« Nem véletlen, hogy Jézusra mély árnyék, aggodalom telepedik. Csodákkal kell az embereket valóságra nevelnie, s azon is túl a szeretet láthatatlan, isteni realitására! De rá tudja-e vezetni őket az isteni és emberi dráma ama magasabb szintjére, hol semmi rendkívüli nem történik azon kívül, aminek természet szerint meg kell történnie, amikor egy embert keresztre vernek? S ami még szorongatóbb: hogy adhatja élő eledelül magát nekik, darabka kenyeret nyújtva feléjük?

Pedig ezt akarja. Minden csodájával ezt készíti elő: hogy a valóság alázatos vállalása minden csodavárásnál többet ér, s minden valóság illúzió a szeretet királyi napja mellett.” (Pilinszky János: Állomásról állomásra, részlet)