1. Megszületett a megváltó

MEGSZÜLETETT A MEGVÁLTÓ

Karácsonykor „Jézus Krisztusban Isten személyesen jelent meg a földön. […] A világ Ura szegény gyermekként közénk született, hogy mi Isten gyermekévé, mennyország részesévé lehessünk.” (Jánossy Lajos) Mennyei fényessége eloszlatta a bűn, a halál, a kárhozat sötétségét.

Ismeretlen szerző (Kájoni J. csíksomlyói Cantionale Catholicumából, 1676):

Úrjöveti himnusz

Sík Sándor fordítása

Jöjj el, Jézus, én szerelmem,

Vár a világ türelmetlen,

Téged, édes, szomjaz, éhez,

Jöjj el, Napfény, tündökölj!

Te vagy égnek édessége,

Jöjj el, földnek fényessége!

Fellobogni, ránk ragyogni

Jöjj, siess már, Jézusunk.

Nincs nyugalmunk te kívüled,

Nappalunkon ködök ülnek,

Lelkük óhajt, hozzád sóhajt,

Jöjj el, Napfény, tündökölj!

Életünk és segedelmünk,

Engedj nálad melegednünk.

Elcsitúlni, megújulni

Csak Tebenned akarunk.

Imhol eléd keblet tárunk,

Istennek szépsége, várunk.

Gyorsan, Gyorsan esőzzétek

Drága terhét, csillagok!

Jöjj el immár, várva-vártunk,

Jöjj, megígért Napvilágunk,

Jöjj körünkbe, életünk te,

Futva jöjj le, ránk ragyogj!

Keresztelő János születésének ígérete (Lk 1,1–23)

„… felkészült népet állítson az Úr elé” – Mondja Gábriel a születendő Jánosról. Jézus megjelent az idő egy meghatározott pontján, és eljön az idők végén. Aki egykor alázatban, szegényen jött, eljön dicsőségének teljességében, hogy országába szent népet vigyen.

„Ébredj, […] már felkelőben van a nap; jön Királyod, készítsd az útját, méltóképpen fogadd! Vigyázz, hogy szívedet el ne veszítsd e világon, ne feledd, hogy a dicsőséges ádvent felé még úton vagy; a Király iránti hűségben járj! […] Már közel az Úr, méltán örülhetsz, de vigyázz, hogy felismerd és befogadd őt, a békesség Királyát!” (Jánossy Lajos)

Jézus születésének ígérete (Lk 1,26–38)

Íme az úr szolgálóleánya: Történjék velem a te beszéded szerint! – Mai világunkban nem értjük ennek a mondatnak a súlyát. Miért kell nagy hit, alázat, Istenbe vetett bizalom ahhoz, hogy egy lány gyereket szüljön? Akkoriban azonban nagy szégyennek számított. Akár halállal is büntethették volna Máriát. De József az angyal biztatására vállalta a gyermeket (Mt 1,19–24).

Tanuljunk meg Máriától az Úr ígéretére hagyatkozva, alázatos engedelmességben várni, szent örömben szolgálni, mindenestől Krisztus-hordozóvá lenni! (Jánossy Lajos) Mindannyiunkat biztat az angyal: Az Úr veled van!

Mária Erzsébetnél (Lk 1, 39–45)

Jézus közeledtére Erzsébet megtelt Szentlélekkel. Ő, az Úr, hozzánk is jön, s mi is csodálkozhatunk Erzsébettel együtt: Hogyan lehetséges?

Kik vagyunk? Lehetünk gazdagok, templomba járók, szegényeken segítők, megbecsültek – Jézus közeledtére rádöbbenünk kicsiségünkre. De Isten nekünk is adja Szentlelkét, ha kérjük tőle. Hisszük-e? Boldog, aki hitt, mert beteljesedik minden, amit az Úr mondott neki.

Keresztelő János születése (Lk 1,57–66)

Sokan lennénk némák, ha Zakariáshoz hasonlóan hitetlenségünkért némasággal büntetne az Úr angyala. Gondoljuk meg: amikor megszólalunk, a hitetlenség szól belőlünk, s jobb lenne némának lenni, vagy az Istent áldja beszédünk?

Jézus születése (Lk 2,1–20)

Lukács történészként Jézus születésének helyét és idejét besorolja a világtörténelem folyamába; teológusként szembeállítja az isteni tisztelettel felruházott Augustus császárt, és az ő hatalmával és tekintélyével létrehozott világbékét Jézussal, az Isten Fiával, és az ő jövete-lével feltáruló, Istentől való békességgel. (Biblia magyarázó jegyzetekkel)

„Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” […] A pásztorok visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. – Az Úr nekünk is üzen. Járjunk utána mi is. Mi is mindent pontosan úgy fogunk tapasztalni, ahogy ő üzente. Dicsőítsük és magasztaljuk őt ezért!

Ismeretlen szerző:

Ének Krisztus születéséről

Babits Mihály fordítása

Jőjjetek, óh hívek
diadalmaskodva,
jőjjetek, jőjjetek Betlehembe!
Megszületett az angyalok királya.
     Óh jőjjetek, imádjuk,
     óh jőjjetek, imádjuk,
     óh jőjjetek, imádjuk az Urat!

Istenből Istent
sugárból sugarat
hordoz méhében egy leány:
igaz Istent ki fogant de nem lett.
     Óh jőjjetek, imádjuk az Urat!

Nyájukat elhagyva
a szerény bölcsőhöz
hívásra igyekeznek pásztorok.
Mi is ünnepi lépéssel siessünk:
     Óh jőjjetek, imádjuk az Urat!

Csillagjáró bölcsek
a Krisztust imádva
hoznak tömjént, mirrhát és aranyat:
mi a Gyermeknek szíveinket adjuk!
     Óh jőjjetek, imádjuk az Urat!

Az örök Atyának
örök fényességét
húsba öltözve fogjuk látni most,
a Gyermekistent pólyába takarva.
     Óh jőjjetek, imádjuk az Urat!

Ki értünk szegény lett
s széna között alszik,
melengesse a jámbor ölelés:
ki ne szeretné, aki szeret minket?
     Óh jőjjetek, imádjuk az Urat!

Most himnuszokat
kara angyaloknak
daloljon egeknek udvara:
„Dicsőség Istennek az égben!”
     Óh jőjjetek, imádjuk az Urat!

S ki e mai szent
napon megszülettél,
kis Jézus, glória neked,
örök Atyádnak hússá-lett igéje!
     Óh jőjjetek, imádjuk,
     óh jőjjetek, imádjuk,
     óh jőjjetek, imádjuk az Urat!

Jézus bemutatása a templomban (Lk 2,21–39)

Jézus neve azt jelenti: az Úr megszabadít!

Mélyen megindító kép, ahogyan a régi világ agg képviselője, Simeon, ölébe véve a kicsiny gyermeket búcsúzik megáldott életétől, mint ahogyan a vártán hűségesen kitartó őr „lép le” az őrségről; az új korszak ígéretes megtestesítője pedig most indul neki az életnek, hogy Istentől kapott küldetését betöltse. Simeon nagyon tisztán látja, érti és világosan fogalmazza meg a pillanat jelentőségét. (Jubileumi kommentár)

Simeon éneke (Nunc dimittis) a lefekvés előtti imaóra (completorium) állandó része. „Az »éjszaka réme« helyett már az »Üdvözítő világosságát« előlegezi – ez a békés, biztonságos éjszakának a záloga. Ez az ének a magunk mögött tudott nap igazi mércéje: akkor ért valamit, ha az eltelt nap folyamán valamilyen eseményben, imádságban, kapcsolatainkban »meglátták szemeim, akit küldtél, az Üdvözítőt« – mert hogyan bízhatnánk egy olyan Istenre éjszakánkat, akivel napközben nem találkoztunk.” (Vasárnap)

A napkeleti bölcsek (Mt 2,1–12)

A bölcsek, akik ajándékaikról ítélve nem lehettek szegények, távolról eljöttek, hogy egy zsidó kisfiút királyként tiszteljenek. Valami különleges, csodálatos dologra utal a fényes csillag: érzik, a történelem fordulópontjához érkeztek. De van egy személyes, saját történelmünk is. Amikor nem számít a származás, nem számít kik vagyunk, honnan jöttünk, hanem leborulunk Jézus előtt, kincsesláda híján szívünket tárjuk ki előtte: akkor jön el életünk fordulópontja, legfontosabb pillanata: megtérésünk.

Menekülés Egyiptomba (Mt 2,13–18)

Isten Józsefnek álmában csak a legközelebbi lépést mutatta meg, és ő azonnal engedelmeskedett. Még nem tudta, mi vár rájuk, mindenesetre felborult kis családja nyugalma. „Jézus sohasem ígér zavartalan nyugalmat azoknak, akik kapcsolatba kerülnek vele. Ez az út mégis a szabadulás megígért útja: erről is szólt Isten az ószövetségi prófécia által. Ahogyan egykor Egyiptomból jött ki Izráel Isten csodálatos vezetése folytán, úgy egyszülött Fiát is Egyiptomból hozza ki az Atya.” (Jubileumi kommentár)

Visszatérés Názáretbe (Mt 2,19–23)

…hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak… – az ehhez hasonló szavak harangkondulásként zengenek végig Máté evangéliumán. Máté uralkodó vonása a beteljesedés. „Jézus, a Beteljesedés”: ez ennek az evangéliumnak az üzenete. Ez a legvilágosabb összekötő kapocs az Ó- és az Újszövetség között. Sajnos általánossá vált az egyházban az Ószövetség lebecsülése. Ha egyáltalán arra törekszünk, hogy teljesen értékeljük a Názáreti Férfit, akkor nem szabad elzárkóznunk az ő szellemi gyökereinek megértésétől.  Ez az evangélium belegyökerezteti Jézust saját népének életébe és hitébe, ezzel pedig Istennek abba a százados tervébe, amely végighúzódott a régi Izrael történetén, előkészítve az újnak jövetelére. (Kenneth Slack: Máté Jézus-képe)

A tizenkét éves Jézus a templomban (Lk 2,41–52)

A páskaünnepen, amit itt húsvétnak olvasunk, az Egyiptomból való szabadulás előtti szertartást ismételték meg évente Izráelben. Jósiás király istentiszteleti reformja után a páskabárányt csakis a templomban volt szabad levágni, s húsát csak Jeruzsálem falain belül elfogyasztani. Az ünnepen való részvétel csak a 13. év betöltése után volt kötelező a zsidó férfiak számára.

Nem tudjátok valaé, hogy azokban kell nékem foglalatosnak lennem, mellyek az én Atyámnak dolgai? – itt szólal meg először az isteni kell, ami Jézus további életét meghatározza, és végül a keresztre viszi. (Biblia magyarázó jegyzetekkel)