Kérjetek és adatik nektek!

Az imádkozás (Mt 6,5–8 és 7,7–11)
a készülő kilencedikes evangélikus hittankönyv alapján

„Ma szokatlanul sok dolgom van, ezért az első három órát imádsággal töltöm.” (Luther Márton)

 

Csak az próbálhatja meg, hogy a mennyek országának rendje szerint éljen, aki folyamatos kapcsolatban áll a rend forrásával, a mennyei Atyával. A kapcsolatot az imádságon keresztül tarthatjuk Istennel. Az imádságot mindenféle kapcsolattartási módhoz hasonlíthatjuk: olyan, mint amikor üzenetet kapunk, válaszolunk, és válaszra várunk, akár levélben, akár telefonon, akár a világhálón, akár írásban, akár szóban, akár képi megjelenés formájában. De kifejezhetik az imádságot a titkosított üzenetek is, a szavak nélküli gesztusok, a testbeszédnek a másik számára érthető jelei, vagy akár a szív mélyében éppen csak megformálódó érzések, gondolatok. Isten minden emberi jelet megért, a kérdés az, hogy mi megértjük-e Isten szavát, üzeneteit.

Minden őszinte üzenet eljut Istenhez, de nem minden imádságos formában kimondott szó imádság. Jézus erre figyelmezteti a tanítványait, amikor azt mondja nekik, hogy ne legyenek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Az az imádság formájú produkció, amely nyilvánosságot és közönséget keres, nem Istenhez szól, hanem emberekhez, akiket befolyásolni akar, ezért nem is imádság. Aki ilyennel áll elő, az magát akarja építeni mások szemében, magát akarja szolgálni, és nem Istent keresi. Te pedig, amikor imádkozol, mondja Jézus, menj be a belső szobádba, ahol szavaiddal nem befolyásolhatsz senkit, egyedül Istent keresed. Jézus nem azt mondja, hogy minden hangos és nyilvános imádság tévedés, hiszen lehet őszinte a hangos és nyilvános szó is, de ha az imádkozó a maga tekintélyét akarja erősíteni, téved, mert ezekkel a szavaival Istenhez nem, csak magához és a rajongóihoz fog eljutni. Aki pedig szíve belső szobájában imádkozik, távol a közönségtől, talán könnyebben megtalálja az Istent elérő őszinte szavakat.

Jézus arra is biztatja az imádkozót, hogy bátran kérje el Istentől mindazt, amiről úgy gondolja, hogy szüksége van rá. Ha egy másik embertől kérünk valamit, szüleinktől vagy barátainktól, gyakran mérlegeljük, hogy kimondhatjuk-e a kérésünket, nem túlzás-e, nem szégyenletes-e, nem nevetséges-e, amit kérni akarunk. Ezt az óvatosságot sok elutasítás alapján tanultuk meg, Jézus azonban arra biztat, hogy a mennyei Atyával szemben nem kell óvatosnak lennünk. Nem kell attól tartanunk, hogy elutasítana bennünket, nála minden őszinte üzenetünk befogadásra talál. S ha a választ nem akkor és nem úgy kapjuk is meg, mint számítunk rá, abban nem kell kételkednünk, hogy a mennyei Atya figyel kéréseinkre, és bátorít, hogy újra kérjünk.

A 121. zsoltár írója úgy beszél az Úrról, mint aki folyamatosan vigyáz gyermekeire. Reménnyel emeli tekintetét a hegyekre, ahonnan az Úr segítségét várja. Reményét az indokolja, hogy már többször átélte azt, amit most kér és vár. Nem tépelődik azon, hogy miért kell kérni, ha úgyis tudja, hogy az Úr megsegíti.

Jézus többszörösen biztat az imádkozásra, s a hittel történő kérésre. A kérő imádság mellett fontos a hálaadó, a megköszönő, a bűnbánati és a dicsőítő imádság is. Az istentisztelet liturgikus keretei közt pedig minden imádságnak lényeges helye van.

Hallottál róla?

Régi filozófusok évszázadokon át úgy gondolták, hogy a belégzéssel friss tűz- vagy lélekatomokat veszünk fel a környezetből, a kilégzéssel pedig ki­bo­csátjuk az elhasználtakat. Ez a felfogás ma természetesen nem elfogadott tudományos elmélet, de azt jól megmutatja, hogy a régiek milyen szoros kapcsolatot tételeztek fel az emberi lélek és a külső világlélek között. Néhány évtizeddel ezelőtt egy keresztény teológus az imádságot a lélek lélegzetvételének nevezte. Ezzel szerette volna kifejezni, hogy az imádság nélkül a lélek ugyanolyan nagy bajba kerül, ahogy lélegzet nélkül a test. A 19. századig a magyar nyelv is őrizte a kettő összetartozását a „lélekzet” helyesírással.

Szerinted?

Hogyan befolyásolják az Istennel való kapcsolatodat a különböző imád­ság­for­mák?

Milyen érzéseket, állapotokat öntött szavakba a zsoltáros az alábbi zsoltá­rok­ban: 4, 6, 13, 27, 30, 32, 43, 51, 67, 142.

Hallottál róla?

A 19. század óta rendszeresen kutatják az imádság hatékonyságát. A vizsgálódások egyik nagy kérdése az volt, hogy az imádság erejével meg­gyó­gyít­ha­tók-e a betegségek. Az agy felépítésére és működésére vonat­kozó ismereteink gyarapodásá­val ma leginkább arra kíváncsiak a kutatók, hogy imádkozás közben mely agyi területek válnak aktívvá. Az eredmé­nye­ket sokféleképp ma­gya­ráz­zák, de mindenképpen meg­lepő, hogy az imádság minden agyi területre kedvező hatást gyakorol.

 Az imádság olyan különleges csatorna, amelyen át kapcsolatban állhatunk Istennel. Az imádság alapja a hit.